A magyar tagok bemutatása

Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA)

 

A Magyar Kormány 265/2010. (XI.19) sz. rendeletével létrehozta a Nemzeti Külgazdasági Hivatalt (Hungarian Investment and Trade Agency – HITA).

A HITA feladata egyfelől a középvállalkozások külgazdasági tevékenységének támogatása, másfelől a külföldi cégek magyarországi befektetéseinek ösztönzése. A HITA a nemzetgazdasági miniszter irányítása alatt működő központi hivatal, önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, mely 2011. január 1-vel kezdte meg működését.

A HITA a központi hivatala mellett 6 vidéki kirendeltséget is létrehozott, amelyek lehetőséget biztosítanak arra is, hogy minden megyére jusson érdemi munkatárs.

Tevékenységünk fontos eleme továbbá a külföldi külgazdasági szakdiplomata hálózat szakmai irányítása, az Enterprise Europe Network hálózat koordinálása és a kkv-k számára történő szaktanácsadás

 

A HITA szolgáltatásai

Üzletfejlesztés

  • Export lehetőségek felkutatása magyar vállalatok számára
  • Üzleti partnerközvetítés
  • Információk gyűjtése és továbbítása kis- és középvállalkozóknak Európai Uniós és hazai támogatási, pályázati lehetőségekről
  • Tanácsadás külkereskedelem-technikai, vámügyi, jogi, adózási, valamint a különféle állami támogatási rendszerekkel kapcsolatos kérdésekben
  • Üzletember-találkozók szervezése
  • Regionális vállalati és projekt-specifikus adatbázisok működtetése
  • Exportcélú promóciós kiadványok és kommunikációs projektek kivitelezése
  • Az NFGM gazdaság- és kereskedelemfejlesztési pályázatainak működtetése, lebonyolítása
  • Külpiaci információk nyújtása a szomszédos országokba irányuló tőkebefektetési lehetőségekről
  • Elektronikus tájékoztatás a tőkekihelyezéssel kapcsolatos információkról, törvényekről, illetve a befektetési és privatizációs projektek lehetőségeiről

Befektetésösztönzés

  • Egyablakos rendszer működtetése, amely leegyszerűsíti a külföldiek tájékozódását a befektetési lehetőségeket illetően, és felgyorsítja a potenciális befektetők döntési folyamatait
  • Magyar beszállítók felkutatása külföldi befektetők számára
  • Információk nyújtása a magyar befektetési, jogi, adózási és pénzügyi környezetről
  • Tájékoztatás a kormány befektetést támogató programjáról
  • A barna- és zöldmezős, valamint a vegyesvállalati befektetések döntéselőkészítő munkájának menedzselése
  • Telephelykeresés, javaslattétel a befektetési helyszín kiválasztására
  • Az önkormányzatok felkészítése a befektetők fogadására
  • Regionális projektek menedzselése
  • Cégadatbázisok készítése
  • Promóciós anyagok, több nyelvű, elektronikus és nyomtatott kiadványok megjelentetése

További információk:

1055 Budapest, Honvéd u. 20.
Tel: 36 1 872 6505
een [magyar] hita [dot] hu
http://www.hita.hu

Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) Észak-Magyarországi Regionális Képviselete, Eger

A szervezet legfontosabb feladatának a régióban működő kis- és középvállalatok Európai Uniós piaci versenyképességének növelését tekinti. Átfogó tevékenységük végigkíséri a vállalkozásokat a felkészítéstől a nemzetközi piacra lépésen át a minél eredményesebb külpiaci tevékenység támogatásáig. A rendelkezésükre álló hatékony eszközökkel segítik a partnerkeresést, az innovációt és a legkülönbözőbb kutatási-fejlesztési programokat.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) Észak-Magyarországi Regionális Képviselet. Eger szolgáltatásai

 

Cégre szabott tanácsadás

 

A képviselet naprakész információkkal rendelkezik egyes kiemelt témákról (pl. támogatási források, közbeszerzés, innováció, kutatás-fejlesztés), az Európai Uniós jogszabályokról és programokról. A szervezet segítséget nyújt továbbá az egységes belső piacra jutásban, valamint új üzleti partnerek felkutatásában és új piacok feltárásában is.

 

Szemináriumok, workshopok, tréningek szervezése

 

A vállalkozások meglévő tudásának frissítéséhez, gyakorlati tapasztalatuk növeléséhez különféle képzéseket szerveznek. A szemináriumok fő feladata az elméleti felkészítés, míg a tréning jellegű programok előadói egy-egy adott témát a gyakorlati oldalról közelítenek meg.

 

Nemzetközi üzletember találkozók, delegációk szervezése

 

A szakvásárokkal egy időben szervezett nemzetközi találkozókon az észak-magyarországi régióban tevékenykedő kis- és középvállalkozások delegációival vesznek részt. Emellett ügyfeleik igénye szerint cégre szabottan is megkeresik azokat a külföldi vállalkozásokat, melyek potenciális üzleti partnerei lehetnek a régióban működő magyar vállalkozásoknak.

 

Üzleti partnerkeresés

 

Az Európai Unió Bizottsága által támogatott üzleti partnerkereső adatbázisok működtetésével üzleti kapcsolatok építésében, új üzleti kapcsolatok kialakításában nyújtanak segítséget.

 

További információk:


Mobil: 36 30 460 64 59
eeneger [magyar] hita [dot] hu
http://www.hita.hu

Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) Észak-Magyarországi Regionális Képviselete, Miskolc

A szervezet legfontosabb feladatának a régióban működő kis- és középvállalatok Európai Uniós piaci versenyképességének növelését tekinti. Átfogó tevékenységük végigkíséri a vállalkozásokat a felkészítéstől a nemzetközi piacra lépésen át a minél eredményesebb külpiaci tevékenység támogatásáig. A rendelkezésükre álló hatékony eszközökkel segítik a partnerkeresést, az innovációt és a legkülönbözőbb kutatási-fejlesztési programokat.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) Észak-Magyarországi Regionális Képviselet, Miskolc szolgáltatásai

 

Cégre szabott tanácsadás

 

Az iroda naprakész információkkal rendelkezik egyes kiemelt témákról (pl. támogatási források, közbeszerzés, innováció, kutatás-fejlesztés), az Európai Uniós jogszabályokról és programokról. A szervezet segítséget nyújt továbbá az egységes belső piacra jutásban, valamint új üzleti partnerek felkutatásában és új piacok feltárásában is.

 

Szemináriumok, workshopok, tréningek szervezése

 

A vállalkozások meglévő tudásának frissítéséhez, gyakorlati tapasztalatuk növeléséhez különféle képzéseket szerveznek. A szemináriumok fő feladata az elméleti felkészítés, míg a tréning jellegű programok előadói egy-egy adott témát a gyakorlati oldalról közelítenek meg.

 

Nemzetközi üzletember találkozók, delegációk szervezése

 

A szakvásárokkal egy időben szervezett nemzetközi találkozókon az észak-magyarországi régióban tevékenykedő kis- és középvállalkozások delegációival vesznek részt. Emellett ügyfeleik igénye szerint cégre szabottan is megkeresik azokat a külföldi vállalkozásokat, melyek potenciális üzleti partnerei lehetnek a régióban működő magyar vállalkozásoknak.

 

Üzleti partnerkeresés

 

Az Európai Unió Bizottsága által támogatott üzleti partnerkereső adatbázisok működtetésével üzleti kapcsolatok építésében, új üzleti kapcsolatok kialakításában nyújtanak segítséget.

 

További információk:

 

Mobil: (30) 460 64 52

eenmiskolc [magyar] hita [dot] hu
http://www.hita.hu
 

Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (FMKIK)

Az 1994-ben alapított FMKIK a közép-dunántúli régió meghatározó, vállalkozásokat segítő, szolgáltató szervezete. Küldetése a gazdaság szereplőinek általános érdekképviselete, valamint Fejér megye gazdasági fejlődésének elősegítése. A kamara alapvető feladata a szakképzés, a gazdaság-, a terület- és a kereskedelemfejlesztés, valamint a lobbizás terén való közreműködés.

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szolgáltatásai

Az FMKIK, a megyei vállalkozások gazdasági önkormányzata, mint

  • szolgáltató kamara naprakész információkkal, a fejlesztéshez szükséges eszközökkel, valamint az alkalmasságot növelő, tudást megújító képzésekkel segíti ügyfeleit és tagjait. Felügyeli és ellenőrzi, akkreditálja a gyakorlati képzésben résztvevő gazdálkodó szervezeteket, munkájukat képzési tanácsadással támogatja. Mesterképzést és mestervizsgáztatást végez. Részvételi lehetőséget biztosít számos cégbemutatón, hazai és nemzetközi kiállításon.
  • érdekvédő kamara a hatályos törvény alapján kötelességének tekinti, hogy lokális, országos és regionális dimenziókban is felemelje hangját általában a gazdaság, a gazdaság szereplőinek érdekében.
  • közösséget alakító kamara üzletember-találkozókkal, politikai és civil szervezetekkel tartott fórumokkal, rendezvényekkel, társadalmi és szakmai vitákkal segíti a gazdasági önkormányzat céljait.

Kiemelt szolgáltatásaik a régió gazdaságát fedik le. A főbb szektorok: IT-elektronika, vegyipar, műanyagipar, megújuló energia, gépipar, élelmiszeripar.

További információk:

8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4.-6.
Tel: 36 22 510 316
Fax: 36 22 510 312
een [magyar] fmkik [dot] hu
http://www.fmkik.hu

Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Az 1994-ben megalapított kamara a megyében működő vállalkozások érdekképviseletét, üzleti fejlesztését tekinti fő küldetésének. Tevékenységével a vállalkozások teljes körét támogatja, ugyanakkor legfontosabb célcsoportja a kis- és középvállalkozások köre. A kamara ipari, szolgáltatási, kereskedelmi és kézműves tagozata képviseli az egyes ágazatok érdekeit.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szolgáltatásai


Kereskedelemfejlesztési akciók (üzletember-találkozók, vásárok, kiállítások, üzleti fórumok)

 

  • Szaktanácsadó szolgálat, egyedi szakmai programok és klubok
  • Szemináriumok, tanfolyamok, előadások, konferenciát, fórumok, szakmai, üzleti konzultációk
  • Szakképzés, mesterképzés
  • Érdekképviselet – Fogyasztóvédelmi Békéltető Testület és Etikai Bizottság
  • Iparjogvédelmi tanácsadás
  • Külkereskedelmi okmányok hitelesítése
  • Új Széchenyi Hitelprogram termékek ügyintézése

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vállalkozások fejlesztését az alábbi speciális helyi adottságok kihasználásával segíti:

 

  • Győr földrajzi elhelyezkedése az „Aranyháromszögben” (Győr-Bécs-Pozsony)
  • Autó- és gépipari központ
  • Széchenyi István Egyetem- Tudásmenedzsment Központ (K + F és Innováció)

 

A kamara kiemelten támogatja az alábbi tevékenységeket:

 

  • Külföldi munkavállalási tanácsadás (Ausztria, Szlovákia)
  • Külkapcsolatok fejlesztése
  • Minőségügy, minőségbiztosítási tanácsadás
  • Befektetésösztönzés
  • Ipari és jogvédelmi tanácsadás – iparjogvédelmi szakértő közreműködésével
  • Technológiai audit

További információk:

9021 Győr, Szent István út 10/A
Tel: 36 96 520 290
Fax: 36 96 520 291
een [magyar] gymskik [dot] hu
http://www.gymskik.hu

Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (ZMVA)

A Zala Megyei Önkormányzat 1992-ben alapította meg a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványt. A ZMVA egy országos hálózat tagjaként működő, de szervezetileg és pénzügyileg önálló, közhasznú besorolású nonprofit szervezet. Célkitűzései: Zala megye gazdasági fejlődésének elősegítése, a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása egy hosszútávon önfenntartó központi vállalkozásfejlesztési iroda és megyei aliroda hálózat működtetésével.

A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány szolgáltatásai

  • Képzés, tanácsadás
  • Kezdő vállalkozások támogatása inkubátor házainkban (kedvezményes irodabérlet)
  • Finanszírozási lehetőségek felkutatása
  • A kutatás-fejlesztés és az innováció támogatása
  • Az Európai Uniós belső integrációt elősegítő szolgáltatások
  • Vállalkozók üzletfejlesztési törekvéseinek támogatása kapcsolatokkal, programokkal, üzletember-találkozók szervezésével
  • Vállalkozás- és gazdaságfejlesztési programok működtetése: INTERREG, GVOP, INNOREG
  • Információs kiadványok, szakkönyvek, tanulmányok, oktatási tananyagok
  • Üzletfejlesztési portálok működtetése

 

Kiemelt programok

 

  • Az Enterprise Europe Network vállalkozásfejlesztési hálózat zalaegerszegi irodájának és nagykanizsai alirodájának működtetése- kedvezményes kamatozású hitelprogramok és támogatások propagálása (Mikrohitel, Kombinált mikrohitel, Új Széchenyi Mikrohitel) 
  • A régióban fa- és bútoriparral foglalkozó kis- és középvállalkozások hálózati összefogása: Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter

 

További információk:

8900 Zalaegerszeg, Köztársaság u. 17.
Tel: 36 92 316 033
Fax: 36 92 316 062
E-mail: een [magyar] zmva [dot] hu
Honlap: http://www.zmva.hu

Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK)

Magyarország egyik legerősebb kamarájaként a PBKIK 1600 tagvállalkozást fog össze. Küldetése az innováció, a kutatás-fejlesztés, a szakképzés, az e-business és a nemzetközi üzletfejlesztési törekvések támogatása. A Horvátországgal közös határon átnyúló együttműködés nagyon fontos szerepet játszik a kamara tevékenységében; csakúgy, mint az 1995-ben alapított Regionális Innovációs Központ és Oktatási Központ működtetése.

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szolgáltatásai

Képzett szakembergárdájának és erős hátterének köszönhetően a PBKIK gyakorlatilag lefedi a klasszikus kamarai szolgáltatásokat. Kiemelt tevékenysége a belföldi és nemzetközi pályázatokon való részvétel, melynek fő célja a vállalkozások és piaci kapcsolataik fejlesztése az Európai Unióban és azon túl is.

 

Specialitások:

 

  • a teljes magyar kamara a PBKIK által kifejlesztett internetes portált használja, amelyen keresztül az ügyfeleknek integrált szolgáltatásokat kínálnak a “no wrong door” koncepció jegyében. A portál kulcsterületei: az innovációs programok és a technológiatranszfer;
  • a PBKIK saját gazdasági magazinnal és önálló TV csatornával (MMX TV) rendelkezik.

 

További információk:

7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36
Tel: 36 72 507 126
Fax: 36 72 507 122
een [magyar] pbkik [dot] hu
http://www.pbkik.hu

Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK)

Az 1994 októberében alakult HBKIK fő célja a régióban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése a belföldi és az Európai Uniós piacon. Hasonlóképpen fontos feladata a tagszervezetek üzleti érdekeinek feltárása és érvényesítése. A kamara öt megyei területi irodát működtet – Berettyóújfalu, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló és Püspökladány székhellyel. Kiváló az együttműködésük a Debreceni Egyetemmel, a Hajdú-Bihar megyei Vállalkozásfejlesztési Központtal, az ITDH Kht. regionális irodájával, a Hajdú-Bihar megyei Agrárkamarával, valamint a megyei és városi önkormányzatokkal.

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szolgáltatásai

Kiterjedt belföldi és nemzetközi kapcsolatrendszerük, valamint széles körű szakmai tapasztalatuk garanciát jelentenek szolgáltatásaik színvonalára, illetve a kamara által közvetített üzleti információk hitelességére. A tagvállalkozások közötti kapcsolattartás legfontosabb eszköze a HBKIK internetes portálja, valamint a havonta megjelenő Kamarai Hírlevél.

 

Specialitások:

 

  • Kiemelt fontosságú célpiacuk: Románia
  • A 2003 óta (flamand mintára) működő PLATO program, mely a kisvállalkozók felkészítését és hálózati együttműködését segíti
  • A vállalkozói együttműködést szolgáló klaszterek (informatikai, turisztikai és farmakológiai ágazat)

 

További információk:

4025 Debrecen, Petőfi tér 10.
Tel: 36 52 500 723
Fax: 36 52 500 720
eendebrecen [magyar] hbkik [dot] hu
http://www.hbkik.hu

PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány

Az 1990-től működő PRIMOM Alapítvány Magyarország első megyei vállalkozásfejlesztési alapítványa, mely a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei – az országos és nemzetközi gazdasági kapcsolatok élénkítését elősegítő – intézményrendszer egyik fontos eleme. Küldetése: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdasági fejlesztése, a megyei vállalkozásélénkítő eszközrendszer kialakítása és működtetése, a finanszírozási lehetőségek felkutatása.
A PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány szolgáltatásai

A Mikrohitel, Mikrohitel Plusz és Új Magyarország Mikrohitel programok működtetése

 

* Inkubátorház-üzemeltetés: 3500 m2-en kedvezményes iroda- és műhelybérleti lehetőség a mikro- és kisvállalkozók számára
* Vállalkozás- és gazdaságfejlesztési programok működtetése
* Információs kiadványok, szakkönyvek, üzleti kalauzok kiadása


Speciális szolgáltatásaink:

 

* Az „Őstermelő Plusz” című agrárinformációs kiadvány
* Európai Uniós és innovációs rovat az „Őstermelő” című mezőgazdasági szaklapban
* „Business Guide” piacra jutást segítő kiadvány
* Innovációs ágazati szakmai napok szervezése
* „Agrárjogszabály figyelő”, „Finanszírozási forrásfigyelő” kiadványok
* Komplex információs panelek működtetése


További információk:

4400 Nyíregyháza, Víz u. 21/B.
Tel: 36 42 414 188
Fax: 36 42 414 188
primomeu [magyar] chello [dot] hu
www.primomvk.hu

Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK)

A CSMKIK mintegy 2100 egyéni és társas vállalkozást fog össze a kereskedelem, az ipar, a szolgáltatás és a kézműipar területéről. Fontos feladata a gazdaság fejlődésének és önszerveződésének előmozdítása, valamint a vállalkozások érdekeinek érvényesítése. Törvényben meghatározott kötelezettsége az iskolarendszeren kívüli gyakorlati képzés megszervezése és felügyelete, a szakmai gyakorlati oktatás és vizsgáztatás lebonyolítása a megyében.

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szolgáltatásai

A kamara a vállalkozói környezet javításával, gazdasági elemzésekkel, előrejelzésekkel, javaslatokkal, megbízható és leinformálható üzleti kapcsolatok kiépítésével, tanácsadással segíti a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat. Cégnyilvántartással, Közép-Kelet-Európai Üzleti Információs Rendszerrel, Link to Business e-piactér működtetésével támogatja a gazdaság élénkítését. Az MKIK Magyar-Szerb Tagozatának befogadó szervezeteként magas színvonalú szolgáltatásokat nyújt a kamara tagjainak és a megye vállalkozásainak.

További információk:

6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Postacím: 6701 Szeged. Pf. 524
Tel: 36 62 554 250
Fax: 36 62 426 149
eenszeged [magyar] csmkik [dot] hu
http://www.csmkik.hu