Európai KKV Hét 2010

Az Európai Bizottság második alkalommal indítja útjára az Európai KKV Hetet. A nemzetközi rendezvénysorozat célja, hogy európai szinten népszerűsítse a vállalkozói létformát, mint a fiatalok számára vonzó karrierlehetőséget. A KKV Héten a szervezők 37 európai ország vállalkozásai számára nyújtanak átfogó tájékoztatást az európai, nemzeti, regionális és lokális támogatási és forráslehetőségekről.

Magyarországon a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM), valamint a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (ITD Hungary Zrt.) koordinálja az Európai KKV Hetet, amelyen 2009-ben hazánk aktívan, több mint 50 rendezvénnyel képviseltette magát. 2010-ben az NFGM a hazai rendezvénysorozat nagykövetének egy sikeres, szakmájában kiemelkedő eredményeket elért vállalkozót kér fel, hogy személyes tapasztalataival, sikereivel bíztassa a jelen és a jövő vállalkozóit.

 

Időpont: 2010. május 25 – június 1.

 

2010. február 18-tól érhető el a KKV Hét hivatalos – az Európai Bizottság által készített – weboldala, ahol a szervezők május elejéig magyar nyelven, online regisztrálhatják rendezvényeiket, amelyhez a Bizottság rövid angol nyelvű programleírást is kér. Az ehhez szükséges útmutató a weboldalon magyar nyelven is rendelkezésre áll.

Az idei év a nők és a fiatalok vállalkozói lehetőségeire, a pénzügyi válságkezelés intézkedéseire, vállalkozások alapítására, működtetésére, továbbfejlesztésére, továbbá a határon átnyúló projektekre fókuszál.

A KKV Hét keretében zajlik az „Európai Vállalkozási Videó” és az „Európai Vállalkozási Díj” versenyek nemzetközi fordulója is.
2009-ben két magyar kisfilm részesült elismerésben a pénzjutalommal is járó „Európai Vállalkozási Videó” pályázaton, amelyre ez évben három kategóriában nevezhetnek az alkotók, 2010. április 9-ig. Az eredményhirdetésre 2010. május 25-én, Brüsszelben kerül sor.

A kis- és középvállalkozások nemzetközi sikereit elismerő „Európai Vállalkozási Díj” nyerteseit a KKV Hét hivatalos záróeseményén, 2010. június 1-én, Madridban hirdetik ki. A verseny két hazai pályázója a Magyar Posta Zrt. „Postapartner Program” című pályázata, és a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara „Vállalkozások határok nélkül” elnevezésű projektje.

 

További információk:

 

Európai Bizottság


Nemzeti Gazdasági és Fejlesztési Minisztérium