Hungary
HU EN

HIPA Tőkeakadémia interaktív képzés

Szíves figyelmébe ajánljuk a Nemzeti Befektetési Ügynökség HIPA Tőkeakadémia tőkebevonási ismeretek témára fókuszáló soron következő kiscsoportos, interaktív képzését.

Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tőkebevonási ismeretek témában HIPA Tőkeakadémia címmel tanfolyamot szervez ezúttal 4x1 napos konstrukcióban budapesti helyszínen 2018. november 15-én, 22-én, 28-án és december 6-án.

A képzéssel a szervezők célja a magyar vállalkozások forrás-, illetve tőkebevonási ismereteinek, képességeinek fejlesztése, ezen keresztül pedig a befektetéseket vonzó tulajdonságaik javítása. A képzés során korszerű piaci, üzlet tervezési, pénzügyi, forrásbevonási és cégprezentációs ismereteket adnak át, befektetési fókusszal. A képzés elsősorban olyan cégeknek, projektgazdáknak szól, akik az ötlet fázison már túljutottak, prototípussal vagy termékkel rendelkeznek. A cégek a 25-30 fős interaktív tréningen való részvétel során egymástól is tanulhatnak, tapasztalatot cserélhetnek. A képzés workshopjait tréner vezeti. A szakmai ismereteket a tréner mellett meghívott tőkebevonásban illetékes szakértők, befektetők, illetve a HIPA illetékes munkatársai végzik. Az előadások mellett, az ABSOLVO vezető tanácsadóinak irányításával, kiscsoportos feladatok megoldása révén van lehetőség az elhangzottak gyakorlati elsajátítására. A résztvevőknek lehetőségük nyílik megismerni sikeres befektetési projektekben érintett vállalkozók, befektetők tapasztalatait, javaslatait. Kerekasztalos szekciókban lehetőség nyílik aktív befektetők felé közvetlen kérdéseket intézni.

A HIPA Tőkeakadémia szakmai képzési programjában a BÉT szakmai közreműködő partnerként  vesz részt.

 

Az esemény helyszíne: Falk1 Rendezvényközpont, 1055 Budapest, Falk Miksa utca 1.

Részvétel térítésmentes, de regisztrációs biztosíték megfizetéséhez kötött.

regisztrációs biztosíték összege 30.000 Ft, melyet a HIPA visszautal a jelentkezőnek a képzés elvégzését igazoló oklevél átvételét követően.

A programra korlátozott számú jelentkezést tudnak elfogadni, beérkezési sorrendben!

 

A programra jelentkezni a hiánytalanul kitöltött jelentkezési lap visszaküldésével lehet.

Jelentkezési határidő: 2018. november 8.

 

Jelentkezésüket hip@hipa.hu e-mailcímre vagy a programfelelősnél várják.

Programfelelős: Holly Sára, e-mail: sara.holly@hipa.hu, tel: +36 20 218 0697.

 

A képzés Programtervezete, illetve a Jelentkezési lap mellékletben található, illetve elérhetők a HIPA honlapon.

Kapcsolódó dokumentumok

Üzleti ajánlataink

Hírek

HIPA Tőkeakadémia interaktív képzés
Szíves figyelmébe ajánljuk a Nemzeti Befektetési Ügynökség HIPA ...
Cybersecurity 360 kiberbiztonsági kurzus
Az EIT Digital a Berkeley Egyetemmel közösen kiberbiztonsági ...
Startup Campus V4 Global Tour - Los Angeles
Nemzetközi piacra lépési lehetőség magyar startupok részére! ...
Még több hír ▹