Ezzel a címmel szervezett szakmai meet-upot a PRIMOM Alapítvány együttműködve a Blockchain Magyarország Egyesülettel, valamint a Sz-Sz-B Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával.
A hibrid eseményen több mint 20 résztvevő kapott tájékoztatást térítésmentes képzésekről, tanácsadásról, melyekkel a digitális átállás támogatására alakult DigitalTech EDIH szakértői segítik a KKV szektor vállalkozásait. A 11 partnerből álló konzorcium tagjai neves hazai egyetemek, valamint elismert vállalkozásfejlesztési intézmények. Mészáros Éva röviden bemutatta a DigitalTech EDIH által kínált lehetőségeket képzéseket tanácsadást, szakmai programokat, és beszélt a részvételi feltételekről is, úgymint a de minimis keret, amit 300 000 euró összeg erejéig vehetnek igénybe a cégek, és fordíthatják fejlesztésekre. Szót ejtett a digitalizációt támogató egyéb programokról, pályázati lehetőségekről is, melyek az előírásoknak vagy törvényi szabályozásoknak való megfelelésben támogatják a gazdálkodó szervezeteket és a közszféra intézményeit.
A program fő témája a blockchain technológia volt, melyről általában a kriptovaluta jut eszébe szinte mindenkinek. Dr. Halász Rita a Blockchain Magyarország Egyesület alelnöke sikeresen oszlatta el ezt a tévedést a megjelentek körében. Elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalkozások számára nyújt biztonságot a technológia alkalmazása, melynek eredményeként pl. egy beszállítói folyamatban a valós idejű információáramlás mellett, kizárja az adatok módosításának lehetőségét. Ez olyan esetekben (is) alkalmazható, amikor a termelési folyamatok különböző helyszíneken vagy akár különböző országok területén működnek. Számos gyakorlati példával világított rá arra, hogy ezen technológia bevezetése nemcsak a termelési, szolgáltatási és pénzügyi folyamatokat teszi szinte külső hozzáféréstől teljesen megvédve biztonságossá, hanem jelentős erőforrást is megtakaríthatnak azon szervezetek, melyek bevezetik azt. Az átlátható, biztonságos rendszer az „okos szerződések” segítségével fokozza az üzleti biztonságot, hiszen a digitálisan aláírt szerződés azonnal, automatikusan végrehajtódik, így a felek az eredeti megállapodás szerint működhetnek együtt. A fentiek mellett számtalan felhasználási módot ismertetett például, token alapú építkezés és épülethasznosítás példáját említve, mely blockchain alapon működve máig sikeres vállalkozás pl. az Egyesült Államokban. További információ és jelentkezés a képzési tanácsadási programokra: DigitalTech EDIH